Férfi kézilabda NB II. Észak-kelet felsőház, 1. forduló

2024. március 22., péntek (Hajdúböszörmény, Városi Sportcsarnok)

18:30 Hajdúböszörményi TE - DVTK

Mi történt az alapszakaszban?

A DVTK magabiztos játékkal csoportját megnyerve jutott a felsőházba a C-jelű nyolcasból. A diósgyőriek 11 győzelem mellett egyszer szenvedtek csak vereséget a CSÉPE Salgótarján ellen idegenben, ami mellett +115-ös gólkülönbséget alakítottak ki. Hazai pályán az egész alapszakaszban magabiztosan őrizte veretlenségét Molnár András csapata. A felsőházba a piros-fehérek 10 ponttal és a legjobb, +47-es gólkülönbséggel érkeztek, amivel jelenleg a második helyet foglalják el a Hajdúszoboszló mögött egy egységgel.

A Hajdúböszörményi TE együttese a D-jelű alapcsoportot a második helyen zárta 8 győzelem, 1 döntetlen és 5 vereség mellett +25-ös gólkülönbséggel. A felsőház sajátos rendszere miatt viszont a kékek nem hoztak magukkal minden vereséget az összevont csoportba, ugyanis kétszer alsóház együttesektől kaptak ki. Így a HTE 7 ponttal +3-as gólkülönbséggel a felsőház negyedik helyéről kezdi meg a harcot az NB I/B-be kerülésért.

Egymás elleni mérleg

A két csapat az előző, 2022/23-as idényben már kétszer találkozott egymással az NB II. Észak-keleti csoportjában. A HTE otthonában a Diósgyőr akkor szoros találkozón 32-34 arányban el tudta hozni a két pontot, míg hazai pályán 40 gólig jutva 40-32-es sikerrel tudta oda-vissza legyőzni a kékeket. Az akkori bajnokságban Molnár Andrásék a második, a HTE a hetedik helyen végzett.

2022.11.13. NB II. Észak-kelet, 8. forduló

HTE 32-34 DVTK

2023.04.22 NB II. Észak-kelet, 19. forduló

DVTK 40-32 HTE

Várakozások

Molnár András vezetőedző: Veszélyes ellenfélnek tartjuk a Hajdúböszörményt. Régóta egy edzővel építkeznek szisztematikusan. Otthon mindenkire komoly veszélyt jelentenek. Próbálunk a lehető legjobban felkészülni belőlük és mindent meg fogunk tenni azért, hogy a lehető legjobban teljesítsünk. Bízunk abban, hogy ez sikerülni is fog. Tudjuk, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy a bajnokságot meg tudjuk nyerni, ehhez pedig az első lépés a HTE ellen vezet, akiket nagyon tisztelünk.

Gál András irányító: A hangulat az öltözőben továbbra is remek. A csapat nagyon várja már a felsőházi küzdelmet, főleg az első találkozót. Mindenki szeretné megmutatni, hogy a bajnoki címre hajtunk és mind a nyolc előttünk álló meccsen így lépünk majd pályára. A hozzálásunk az év elejétől ezt tükrözi egyébként, viszont tudjuk, hogy a felsőházban nem lehet már pontokat veszíteni. Idegenben kezdeni nem lesz könnyű feladat. A Hajdúböszörmény otthon mindenkire veszélyes tud lenni, de szeretnénk jó játékkal minél jobban megkönnyíteni a saját dolgunk.  

Az 1. forduló programja

2024. március 22., péntek

18:30 Hajdúböszörményi TE - DVTK

2024. március 23., szombat

17:00 Hajdúnánás KNKFT - CSÉPE Salgótarján SKC 

17:00 Nyírbátor KC - Váci FKA 

18:00 Opus Tigáz Hajdúszoboszló - Gödöllői KC 

Tabella