Csatárként kezdte, majd védőt faragtak belőle. Nem bánja, hogy így történt, és jobb lábas létére a baloldalon is megállja helyét. Polényi Gábor családi vonásként örökölte a futball szeretetét, mivel édesapja, idősebb Polényi Tamás játékosként és edzőként tevékenykedett a klubnál, bátya, ifjabbik Polényi Tamás pedig tavaly igazolt el az egyesülettől. A fiúknak ráadásul úgy kellett a játék koncentrálniuk, hogy a télen elvesztették édesapjukat.

-Mindig arra készültünk testvéremmel, Tomival, hogy focisták leszünk - állítja határozottan a kisebbik Polényi. - Más nem is nagyon érdekelt minket, de nem is csoda, hiszen a játék szeretetét örököltük édesapánktól.

Akinek volt rálátása a dolgokra, hiszen Ő is kötődött a Diósgyőrhöz, a labdarúgáshoz. Ellátott titeket tanácsokkal?
-Előfordult, hogy igen, de nem tudálékosan vagy kioktatva. Sokkal inkább nyugodt hangon mondta el az észrevételeit, és így meg tudtuk beszélni a dolgokat.

A testvéreddel biztos vágytatok arra, hogy egyszerre legyetek a pályán piros-fehérben.
- Persze, de Tomi a tanulmányai miatt elment Miskolcról, így ez jelenleg nem így alakul, de talán még egyszer lesz mód rá. Az NB III-as Tiszalökben játszik, amely DVTK tarcsival egy csoportban van. Jó előre leszögeztük egymásnak: ha a játéktéren találkozunk, nem fogjuk kímélni egymást! Ami nem azt jelenti, hogy nem vigyáznánk a másikra, csupán egyetértünk abban, hogyha puhányok vagyunk, akkor azzal nem fejlődik egyikünk játéka sem. Büszkék vagyunk egymásra, drukkolunk a másiknak, hogy minél többre vigye, mert én például nagyon szeretnék a DVTK első csapatában játszani. Ez volt mindig az álmom, és bízom benne, hogy akkor apu is teljesen elégedett lesz velem.

Mitől jó a ti gárdátok? Sokra tartják ezt a korosztályt.
-Nagy a csapategységünk. Nemcsak az együttesért és magunkért, hanem a másikért is játszunk. Nem bántjuk vagy leszúrjuk a másikat, ha hibázik vagy nincs szerencséje, hanem segítünk neki, ahol csak tudunk. Ez nagy erényünk, és remélem, hogy ettől ez a csapat még sokra viheti. Mondjuk szombaton egy feljutásra!